Alapvégzettségem újságíró, szeretek írni, de ez ma már inkább hobbi. Elvégeztem később a mai Corvinus Egyetemet, MBA képzés keretén belül pedig HR tanulmányokat folytattam. Angolul és németül beszélek.
Aki ismer, tudja: örök optimistának születtem
Nem tudok és nem is akarok álmok nélkül élni, a realitástól azonban sohasem szakadtam el. Szeretem, amit csinálok, és szerencsésnek érzem magam, hogy megtaláltam a hivatást, ahol kiteljesedhetek, és aminek köszönhetően már eddig is sok emberi kapcsolatra, személyes élményre tehettem szert.
Privát
Egy örökmozgó kamasz Anyukája vagyok. Érdeklődésem széleskörű, alapelvem a nyitottság. Legyen szó sportról, zenéről, kultúráról. Az Élet Akadémia alapító tagja vagyok, mely szervezet missziója, hogy elsősorban 15-25 év közötti fiataloknak segít a tudatos, átgondolt és őszintén vágyott pályaválasztásban.