Voltak, akik egyből hasassal indítottak és belevetették magukat a vakációba, de mostanra szinte mindenki megmártózott valamennyire a nyárban: a suli véget ért, a bizonyítványok bekerültek a fiókokba, az egyetemisták behúzták a szükséges krediteket. Egy kicsit mindenki fellélegzik, nem kell annyira precízen időzíteni a reggeli rutint, nem kell iskolások ezreinek nyolc óra előtt beérni a mindenféle intézményekbe és nekilátni oktatódni-nevelődni. Nagyobb lett a reggel holtjátéka, ami jót tesz szülőnek, nagyszülőnek, tanárnak, buszsofőrnek, villamosvezetőnek és az iskolai takarító- és karbantartószemélyzet is visszavehet végre kicsit az állandó harmadfokú készültségből. Minden kicsit kiszélesedik, lelassul. Leginkább a szülők érezhetik, hogy a napi feladatok egy része úgy ahogy van maga is szünetel, nem kell figyelni, mikor következik a gyümölcsnap, nem lesz vers-és prózamondóverseny, mezei futás, nem kell az uzsonnáról gondoskodni (vagy legalábbis a csomagolását el lehet kerülni), nem kell kikérdezni, rákérdezni, énekkari próbát a sportkörrel összehangolni, szeptemberig most nem kell készülni, észben tartani, megszervezni.
Füvön fekszem háton
Gyerekkoromban sokat olvasgattam (és aztán a gyerekeimnek is sokat olvasgattam) Weöres Sándor Károlyi Amynak írt ajándék-könyvét. Sok kedves vers van benne, mondhatnám, mindre van benne egy-egy remekbeszabott rím. A szabadságról nekem ezek a sorok jutnak eszembe:
A füvön fekvéshez nem kell szó szerint füvön feküdnöm. Elég, ha tudom: na ez most a füvönfekvés ideje.
Fellazult órák, napok
Teher alatt nő a pálma típus vagyok és bevallom, nekem könnyebb a sűrű napirendhez igazodni. Valójában számomra minden szünetben a legnehezebb azt tudatosítanom, hogy tényleg szünet van. Életemben egyszer sikerült egy nyáron három egybefüggő hétre szabira mennem, ott akkor tényleg megvalósult, hogy végül már vágytam is vissza a munkába. Évek alatt megfigyeltem, hogy a mintázat, a lelassulás – kikapcsolás – visszavágyás íve, ami az alatt a bizonyos három hetes szabi alatt létrejött, az a sima egy hetes szabik alatt is kialakul, bár kicsit másképp. A szabi első napjai jellemzően hét végére esnek, az még a ’business – avagy day off- as usual’.
Az első valódi szabadságos napokon még gyakoribb, hogy hosszabban fennmaradok (úgysincs holnap munka), reggel viszont igyekszem időben felkelni (használjuk ki minden percét). Idő kell ahhoz is, hogy elkezdjem ne nézni az órát. Nem élek szélsőségesen összevissza életet, de 4-5 nap kell, mire szépen beáll a saját nyaralós ritmusom: este kilenc körül én bizony elfáradok, viszont reggel általában már a kelő nappal kipattannak a szemeim. Ez munkaidőben a legritkábban esik meg velem, ott hosszan el tudok matatni még este ezzel-azzal és az ébresztőórára reggel hat előtt nem szívesen kelek fel.
Kulcs a semmi szobához
Az igazi pihenés némi tudatosságot is igényel. Figyelni arra, hogy mi esik jól. Őszintének lenni magunkhoz is. Emlékszem, milyen jókat nevettem Mark Gungor „semmi szoba” elméletén, amiről nagyon viccesen mesélt. Nekem a semmi szoba úgy az ötödik-hatodik szabadságos napnál kezd kinyílni. Bevallom elsőre nagyon ijesztő! Teljesen üres. Rögtön fel is pattanok, bocsi, csak véletlen volt, és gyorsan keresek magamnak valami tennivalót (könyvet vagy cikket olvasok, hallgatok egy „hasznos” podcastot). Aztán eljön az idő, mikor a podcastot is megállítom, meg a könyvnél is megjelölöm, hogy ’eddig jutottam’. És akkor gyere, semmi szoba! Ha vége beléphetek, – úgy tűnik, az ajtaja elég spéci időzárhoz kötött, mert türelmesen meg kell várnom, amíg a lakat felold, nem lehet siettetni – akkor eljött a szabadságnak az a pontja, ahol tényleg semmit nem csinálok és nem érzek miatta feszültséget vagy késztetést, hogy „hasznos” legyek. És akkor nincs más dolgom, csak ott lenni, amíg jól esik.
Szabadság lecsengéssel
Sokan tapasztalják, hogy a szabadság után mintha fáradtabban térnének vissza a munkához, nincs rögtön az „ide nekem az oroszlánt is” érzés.
Mint mindennek, ennek is van tudományos magyarázata. Jól tesszük, ha – kis túlzással – nem a reptéri terminálból indulunk dolgozni. Nem csak a fizikai terhelést kell bemelegítéssel előkészíteni és utána nyújtással szépen levezetni. Amikor szabadságra megyünk, a napi rutin, a kötöttségek nem kapcsolhatók ki és majd vissza egy csettintésre. A munka vagy otthoni üzemmód, amihez szoros napirend tartozik, sokszor függetlenül attól, hogy szeretnénk-e az adott tevékenységeket, nem cserélhető fel azonnal a nyaralási üzemmóddal, amikor csaknem mindent akkor és ott teszünk, ahol kedvünk tartja.
A szabadság alatt legtöbbször a köznapitól eltérő, sokszor nagyon intenzív élményeket szerzünk. Többet úszunk, sétálunk, nagyobb a fizikai terhelés. Nem a megszokott ételeket esszük. Az utazás izgalma, az új élmények kognitív szempontból is feldolgozást igényelnek. Éppen ezért a két nagyon eltérő életritmus között szükség van egy átállási fázisra, hogy az egyikből a másikba váltás terhe ne okozzon a fáradtsághoz nagyon hasonló tüneteket. Az én nagy trükköm a vasárnap – hétfő vonal. Ha lehet, soha nem hétfőn térek vissza a munkába, csak kedden reggel, de úgy, hogy vasárnap már hazaérek és a hétfő a „visszarendeződés” ideje. Így nem csak az élmények ülepedhetnek egy kicsit, de a rutin teendők (mosás, otthoni készletek feltöltése) is elegendő helyet kapnak.
„Herkulesfürdői emlék”
Egy mozgalmasabb vakáció alatt sokféle élmény érhet bennünket, könnyen túltelítődhetünk. Ha túlságosan sok látni- hallani, ízlelnivaló volt a napokba besűrítve, akkor érdemes ezek között is rendet rakni. Legtöbbször barátainknak, munkatársainknak mesélünk a szabadság alatt történtekről, és ez tulajdonképpen az egyik legjobb módja a sokféle élmény feldolgozásának.
A régi képeslapokon sokszor állt az „emlék” szó. Ma már nem írunk és nem kapunk képeslapokat, de a nagyszüleimnél hónapokig (különleges nyarakról még tovább) ott volt az utazásból nekik küldött képeslap a konyhaszekrény felső lécéhez tűzve. Hazatérve mi is rendezzük el a fényképeket, válasszuk ki a legjobbakat, esetleg csináltassunk belőle nagyítást. Egy-egy nyaraláson remek képek születnek, és ami másnak esetleg csak egy látványosabb táj, az nekünk minden alkalommal egy falat nyár és az ahhoz kapcsolódó történetek, érzések és hangulatok felidézése lehet.
A nyári vakáció alatt mindannyian lassabb tempóra váltunk, és igyekszünk minél több időt szánni a pihenésre és az új élmények gyűjtésére. Ez az időszak nemcsak a testi, hanem a lelki feltöltődést is szolgálja. Fontos, hogy élvezzük a szünetet, figyeljünk arra, mi esik jól, és bátran engedjük meg magunknak a semmittevést is. A munkába való visszatérést pedig érdemes fokozatosan megtervezni, hogy ne legyen túl hirtelen a váltás. A nyári élmények rendezése, a fotók átnézése és az emlékek felidézése segít abban, hogy a vakáció varázsa még sokáig velünk maradjon.