A Cégek Éjszakája egy olyan rendhagyó állásbörze, melynek célja, hogy valós betekintést adjon több cég életébe. A hangsúly a cégek és közösségek közötti nyitáson, a munkahelyi környezeten, a well at work (w@w) fogalmán lesz.
A rendezvény segít a munkáltatói arculat kialakításában és megszilárdításában; dinamizálja a munkakeresési folyamatot, és közelebb hozza a jelentkezőt a céghez. A vállalatok videókkal, workshopokkal vagy akár interaktív játékokkal is bemutathatják önmagukat, értékeiket és termékeiket. A résztvevők rendhagyó tapasztalatokat szerezhetnek, őszintébben kapcsolódhatnak a cég alkalmazottjaihoz, rátermettségüket közvetlenül tudják bizonyítani.
A nyílt napot idén szervezik meg először Budapesten. A tavalyi évben debütált Kolozsváron, ahol olyan cégek vettek részt, mint a MOL Romania, Human Direct, NTT Data Romania és Autoworld Audi. Az induló év nagy sikerrel zárult, 24 cég és több mint 1380 érdeklődő részvételével.
Az előző alkalmat szinte megduplázva, az idei tervek között 50 cég szerepel, 2000 látogatóval és 10 kiemelt partnerrel. A karriernap 2020. április 2-án, csütörtökön kerül megrendezésre, 16 órától kb. éjfélig fog tartani. Külön buszokkal biztosítják a helyszínek közötti utazást, mely segíti a gyors és kényelmes közlekedést, emellett közösségi térként, kapcsolat teremtési lehetőségként is szolgál. A nap egy közös találkozóval zárul, lazítással, ismerkedéssel és játékokkal egybekötve. Részletesebben az idei eseményről Magyarósi Csaba számol be, itt.
Cégünk a HR partneri feladatok ellátásával támogatja az eseményt. A rendezvény napján a kitelepülő Jazzy Rádió műsorában – minden hónap első szerda reggeléhez hasonlóan – ügyvezetőnk, Deák Andrea lesz a vendég egy HR témával kapcsolatban.
További részletek a cegekejszakajabudapest.hu weboldalon találhatóak.
2020. április 2. – Cégek Éjszakája